» Magyarország

» Magyarország » Győr-Moson-Sopron » Szigetköz


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Szigetköz fővárosának is nevezik Mosonmagyaróvárt, ahol keresztül-kasul kanyarog a Lajta folyó, amely itt folyik bele a Mosoni-Dunába.


Látnivalók

Városnézés vízen. Akár kajakba is szállhatunk, hogy a Malom-ági Lajtán és annak két csúszdáján keresztül a Lajta főágáig, onnan pedig a Mosoni-Dunáig evezve vízi úton is bejárjuk a várost és környékét.

Óvári vár. A vár a 18. századig katonai erődítményként és végvárként szolgált. 

Bár a patinás falak között kétszáz éve, Európában elsőként, felsőfokon képeznek gazdászokat, agrárszakembereket, a vár természetesen nyitva áll a turisták előtt is, akik jelenleg három tárlatot nézhetnek meg itt.

Futura Interaktív Természettudományi Élményközpont. A Győr szomszédságában fekvő Mosonmagyaróváron található a FUTURA, az ország legnagyobb tudományos játszóháza. A gyerekek felvehetik a harcot a négy ősi elemmel, megismerhetik a legizgalmasabb természeti és időjárási jelenségeket, a legfontosabb fizikai törvényeket és a legérdekesebb optikai illúziókat. Mindezt játékos, interaktív formában.

Gyógyvíz. Mosonmagyaróvár híres termálfürdőjének vizét Európa öt legjobb gyógyvize közé sorolták. A Flexum Thermal & Spa-ban a vendégeket nyolc termálvizes élménymedence, hatalmas zöld területek, impozáns belső pihenők, családok és gyerekek számára kialakított interaktív játékpark, gyermekmedence és bébimedence várja.

Gyurkovich-gyűjtemény. A a klasszicizáló Cselley-házban Gyurkovich Tibor 19. és 20. századi páratlan festménygyűjteményét tekinthető meg.

Szigetköz Kalandpark. A Rudolf-ligetben kialakított, 80 akadályos, különböző nehézségi szintű drótkötélpályán mindenki próbára teheti ügyességét. A legfőbb attrakció a Mosoni-Duna felett 12 méter magasan átívelő csúszópálya.

Sétahajózás. A Party Csárda és Szabadidőpark sétahajóin különböző hosszúságú túrákra indulhatunk a kanyargós vízi rengetegben.

Víziturisztikai központ létesül Mosonmagyaróváron

A Szigetköz térsége turizmusának fellendítésére épül a városból induló kajak-kenu túrák kezdő állomása. 

Az új víziturisztikai központ létesítésével azt szeretnék elérni, hogy növekedjen a térségbe látogatók száma az új aktív- és ökoturisztikai vonzerő kialakításával Mosonmagyaróváron a Lajta és a Mosoni-Duna összefolyásánál.
 
A projekt keretében víziturisztikai központot alakítanak ki Mosonmagyaróváron a Strand utcában a Mosoni-Duna partján az „Itató” elnevezésű szabad strand szomszédságában a meglévő klubház és csónaktároló épület bontásával. Az épületben egyrészt vízi turisztikai információs központot alakítanak ki, amely a vízitúrák kiindulópontjaként funkcionálna, és ahol a látogatók megismerkedhetnek a vízi túrázás szabályaival, veszélyeivel és sajátosságaival, illetve a térségben elérhető vízitúra útvonalakkal, másrészt egy többfunkciós bemutató tér létesítését is tervezik, amely élményszerűen és interaktív módon mutatja be a térség vízitúra útvonalait, a hajózás, és az evezés térségi hagyományait, a Lajta, a Mosoni- Duna, a Szigetköz, és a Mosoni-sík élővilágát.
 
A centrumban továbbá lehetővé válik a hajók, csónakok megfelelő tárolása, karbantartása, valamint biztosított lesz a szelektív hulladékgyűjtés is. Az öko-aktív vízi centrumban ajándéktárgyak, és szigetközi termékeket árusító bolt és büfé is kialakításra kerül, valamint család- és gyermekbarát elemként pelenkázó, illetve az attrakció közvetlen környezetének fejlesztése részeként kertépítést és parkolók létesítését is tervezik. Ezenfelül a pályázat részeként megvalósul a víziturisztikai központ komplex akadálymentesítése, valamint energiahatékonysági intézkedések megújuló energia bevonásával.

A beruházás várhatóan 2022. december 31-ig készül el.



Tartomány:Győr-Moson-Sopron
Cím:Mosonmagyaróvár
GPS: 47° 52′ 23.44548″, 17° 16′ 20.04312″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward