» Magyarország

» Magyarország » Borsod-Abaúj-Zemplén » Zemplén


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Tállya a történelem folyamán mindig a Tokaj-hegyaljai borvidék egyik legjelentősebb települése volt.


Tállya nevét feltehetőleg francia nyelvű bevándorlóktól kapta, akiket a tatárjárás után telepítettek a környékre. A név a francia „taille” (vágás, irtás) szóból ered, valószínűleg arra utal, hogy a szőlőtelepítés előtt a domboldal bozótosát kiirtották.

Tállya a matematikai számítások szerint Európa mértani középpontja. A mértani középpontot jelzi a sziklatalapzaton álló, négy méter magas főnixmadár, amelyet 2000-ben állítottak fel. A mű az ukrán származású Volodimir Scsur nevéhez köthető, aki rendszeres résztvevője a tállyai Közép-európai Művésztelep és Szabadiskolának. A főnixszel a művész a feltámadást és az újjászületést szerette volna hangsúlyozni.

A falu alatt hatalmas pincerendszerek húzódnak a 14-15. századból, egy részük összefüggő, de vannak elkülönült, még feltáratlan ágak is.

Itt készítették a legtöbb, illetve a legjobb bort, amiről az 1562-i tridenti zsinaton IV. Pius pápa így emlékezett meg: "Summum Pontificem talia vina decent", - ami a latin szójáték szerint annyit tesz, hogy "Őszentségének ilyen (tállyai) bor dukál."

Tállya eddig is vonzotta a hírességeket és ezt kitűnő borai mellett csodálatos fekvésének, különleges hangulatának köszönheti. A látogatók megismerhetik a 17. században épült, korai barokk kúriát, ami a Rákóczi-birtokok elkobzása után a báró Maillot családé lett. Itt működik - 1994 óta - az a Közép-európai Művésztelep és Szabadiskola, amelyen rég elfeledett kézműves hagyományokat - például az úri hímzést is felelevenítik.

Kerekdomb Fesztivál 2024

Európa mértani közepe minden év szeptemberében három napon át zenétől, kultúrától és borospoharak koccintásától hangos.

2024. szeptember 13. és 16. között rendezik meg az idén a Kerekdomb Fesztivált Tállyán. A Tokaj-hegyaljai borvidék településén koncertekkel, irodalmi és családi programokkal várják a látogatókat.

Az "őszindító ünnepélyen" mások mellett koncertet ad az Analog Balaton, az Anna and the Barbies, a Magna Cum Laude és három év után újra a fesztiválon zenél a Punnany Massif is.

Tállya szőlőskertjei és pincészetei a fesztivál alatt nemcsak a boros poharakkal érkezők előtt nyílnak meg, hanem irodalmi beszélgetéseknek, koncerteknek és kreatív programoknak is otthont adnak.

A fesztivál ideje alatt az aktív kikapcsolódást kereső vendégek is találnak magunknak programot a gyalogos és e-bike túrák vagy éppen egy futóverseny alkalmával - közölték.

A Kerekdomb Fesztivált 2016 óta rendezik meg, 2023-ban mintegy 6500 látogatója volt.

Összművészeti programok, borkóstolók és dűlőtúrák Tállyán

Koncertekkel, irodalmi beszélgetésekkel, bemutatókkal, színházi előadásokkal, kreatív programokkal, valamint borkóstolókkal és dűlőtúrával is várják a látogatókat a kilencedik Kerekdomb Fesztiválon szeptember 13. és 15. között Tállyán.

Az "őszindító ünnepélyen" a Vincellér Színpadon ad koncertet az Anna and The Barbies, az Aurevoir, a Carson Coma, a Magna Cum Laude és a Punnany Massif, de ugyanitt lesz látható a Művészetek Völgye és az Art-Színtér közös előadása, Goldoni Mirandolinája is.

A Szűcs Pincészet kertjében olyan előadók lépnek majd fel, mint a szlovák Dis Is Markéta, a Cimbali Trio, A Flirt, Noira, a New Fossils, a Mörk, Beck Zoli és a Fejnélküli Lovas, de borvásár is lesz az udvarban és kézműves foglalkozásokkal is várják majd délelőttönként a gyerekeket.

A Bagolyvár idén új helyszínként csatlakozik a fesztiválhoz: itt lesz hallható majd többek közt az egy5egy, Buzás Bence, Juhász Zoli, A Csajod és a Sellah Vie dalai, valamint Kollár-Klemencz László Vad című zenés irodalmi estje is.

A Palota Borházban az Analog Balaton, Ajsa Luna, Labek&Chrobak, Lenkke, Cserihanna, Szlimmy, Mehringer és Co Lee lép fel, a Nyerges Udvarban pedig Palágyi Ildikó, Géem, Bodor Áron (Esti Kornél), Gorg és Benzol és Saya Noé zenél, a Herself pedig akusztik koncertet ad.  A #Lindengarden - Gasztro Porta hárskertjében többek közt Kemény Zsófi költő, író, slammer és rapper lesz a vendég, valamint a Rézeleje Kvarttet ad népzenei koncertet.

A Tokaj Art Wine Barka Galéria Hotel és Étterem több programmal is készül: itt lesz a Művésztelep Galéria megnyitója, amely a Közép-Kelet Európai Művésztelep folytatásaként született Művésztelep alkotásait, már elismert és feltörekvő magyar és külföldi alkotók munkáit mutatja be.

Ugyanitt látható lesz Náray Erika és Nyáry Krisztián Borítékolható szerelem című zenés irodalmi estje, Szirtes Edina Mókus és Gryllus Dániel Pál apostol - dalok Pál levelei szerint című előadása, Vecsei H. Miklós és Balla Gergely Mondjad, Atikám! című József-Attila estje, valamint Kollár-Klemencz László, Juhász Anna és Háy János Sanctum című zenés előadása. A Tokaj Art Wine Barka Galéria Hotel és Étteremtől indulnak mindennap a Tállyát bemutató történelmi séták is.

A fesztivál ideje alatt a tállyai evangélikus templomban a theFluetwins, valamint Rohmann Ditta és Szirtes Edina Mókus Duo VoCellino ad koncertet, továbbá itt lép fel a Miskolci Szimfonikus Zenekar is.

A Közösségi Házban Pokorny Lia A majdnem tökéletes boldogság receptje című önálló estje, Szinetár Dóra Egy életem című életrajzi stand-upja, Cserna-Szabó András A pacal ideje című darabja, valamint a Sanyi, Én és a Gyerekek produkció A kerek kő című előadása lesz látható, az Art-Színtér pedig Agnieszka Osiecka Ő meg Ő című darabjával érkezik.

A Mailloth-kastélyban a legkisebbeket ringató foglalkozásokkal várják, míg a nagyobb gyerekeknek Bárth János Csirimojó gyerekdalai, a Majorka Színház Pártás királylány című mesedarabja, a Zenebatyu Élményprogram, valamint Varró Dániel és Molnár György zenés-irodalmi műsora szól majd. A kastélyban vetítik majd le a Malter Vándor Filmfesztivál versenyfilmjeit is.

A legkisebbeknek szól a Somszög Birtok kalandozó komédiuma, valamint az Alkotóház, de játszóház és különféle kreatív programok is várják a kicsiket.

A fesztiválon, dűlőtúrákon lehet megismerni a helyi pincészetek történetét, 21 borászat borait és egy pálinkafőzde pálinkáját lehet majd megkóstolni.

Ha valaki túrázva szeretné felfedezni Tállya környékét, annak szólnak az Aggteleki Nemzeti Park túrái, a Kerekdombi Kerekezés, de evezős túrák is indulnak a Bodrogra és idén újdonságként a tállyai Kopasz-hegyi kőbányát is meg lehet látogatni. Lesz családi futás és Ludas Matyi gyerekfutam is.



Tartomány:Borsod-Abaúj-Zemplén
Cím:Tállya
GPS: 48° 14′ 7.34532″, 21° 13′ 47.6544″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward