» Németország

» Németország » Brandenburg


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Potsdam látnivalói.


Postdam története egy jelentéktelen eseménnyel kezdődött: az akkor csupán 13 esztendős III. Ottó német király nénjének, Matilda quedlinburgi apátnőnek ajándékozott két Havel-menti települést, Poztupimit és Gelitit (a mai Geltowt). Akkor még szlávok éltek a vidéken, tőlük származik a települések elnevezése is. Jó másfélszáz évvel később Medve Albrecht őrgróf hódította meg a Havel folyó vidékét, véget vetve a szláv uralomnak.

Potsdam évszázadokon át jelentéktelen település maradt. Ezen a helyzetén csak Frigyes Vilmos, a Nagy Választófejedelem (1620-1688) változtatott. 1660-ban második székhelyévé tette a várost. Orániai házból származó hitvese révén holland kézműveseket hivatott az országba. A németalföldi befolyás jelentkezett a művészetben, a kultúrában és a társadalomban is.

A Nagy Választófejedelem emlékétől elválaszthatatlan Brandenburg-Poroszország vallási türelme. Az uralkodó "Potsdami Ediktumával" 20 ezer francia hugenottának tette lehetővé. hogy 1685-ben az országban letelepedjen. Segítségükre számított a harminc éves háború utáni újjáépítésben. Ez a bevándorlási politika több mint kétszáz éven át jól bevált: több hullámban érkeztek még protestánsok Poroszországba. Frigyes Vilmos a száz évvel korábban kiutasított zsidókat is visszahívta.

Az uralkodói székhellyé fejlődött Potsdamot I. Frigyes Vilmos porosz király (1688-1740), helyőrségi várossá építtette ki. A hadsereget tette az állam döntő erejévé és megalapozta Poroszország nagyhatalommá fejlődését. A "katonakirály" a katonák megfelelő elszállásolását biztosítandó Potsdam átfogó fejlesztését rendelte el. Holland szakemberek - akik köztudottan művészei az iszapos talajon való építkezésnek - felépítették a "holland negyedet". A 134 vakolatlan téglaépület szokatlan volt a városban, ahol mindaddig csak faszerkezetes házak vagy vakolt téglaépületek voltak.

A katonakirály fia és utóda, II. (Nagy) Frigyes (1712-1786) állandó tartózkodási helyéül választotta Potsdamot. Megkezdődött a városi kastély átépítése. A király azonban mindenek előtt a Sanssouci kastély és a körülötte kialakított kertek építésével írta be nevét Potsdam történetébe. Szolgálatában dolgoztak a kor leghíresebb porosz építőmesterei, Georg Wenzeslaus von Knobelsdorff, Carl von Gontard, később Karl Friedrich Schinkel és Peter Joseph Lenné. 

II. Frigyes Sanssouciban (jelentése "gond nélkül," akart a filozófia iránti vonzalmának élni. Az volt a kívánsága, hogy itt helyezzék végső nyugalomra, ez az óhaja azonban csupán 205 évvel később, 1991 nyarán teljesült.

Unokaöccse, II. Frigyes Vilmos (1744-1799) trónra lépésével a város gazdasági hanyatlásnak indult, és a feltörekvő Berlin árnyékába került. Napóleon uralma után 1815-ben III. Frigyes Vilmos (1770-1840) kezdett több állami hatóságot Potsdamba telepíteni. A XIX. század vége, az úgynevezett gründolások ideje gazdasági virágzást hozott az immár nyári rezidenciává vált városnak is.

A császári birodalom 1918-ban bekövetkezett megszűnése nem hozott nyugalmat Potsdam számára. Itt, a helyőrségi templomban tette le Adolf Hitler 1933 március 21-én, "Potsdam Napján,"kancellári esküjét az agg Paul von Hindenburg birodalmi elnök előtt. Az, hogy az idős államfővel, a régi Németország jelképével e történelmi helyen szorított kezet Hitler, azt volt hivatott sugallni, hogy a náci vezér politikája a német hagyományokra épül. Az időpontot is tudatosan választották meg: 1871-ben ugyanezen a napon nyitotta meg I. Vilmos császár az első birodalmi parlamentet (Reichstagot).

Pontosan 200 évvel a Sanssouci kastély alapkőletétele után brit bombázók rommá és hamuvá változtatták Potsdam történelmi belvárosát, röviddel a háború befejezése előtt 4000 embernek kellett itt meghalnia.

Jó negyedévvel később a II. világháború győzteseinek képviselői, Harry S. Truman amerikai elnök, Winston Churchill brit miniszterelnök és Joszif Sztálin szovjet párt- és államfő a Cecilienhof kastélyban kötötte meg a "Potsdami Szerződés"-ként ismert megállapodást Európa háború utáni rendezéséről.

Sanssouci kastély

A Sanssouci kastélyt az UNESCO a világ kiemelkedő kulturális emlékei közé sorolta.



Tartomány:Brandenburg
Cím:Potsdam
GPS: 52° 24′ 3.35124″, 13° 3′ 32.90292″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward