» Olaszország

» Olaszország » Lazio


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Az első vértanú Szent Istvánról elnevezett római templom Róma egyik legjelentősebb temploma. Rómának ez a kerek alakú ókeresztény bazilikája egykor a magyar pálosoké volt és a 15. század óta a magyarok nemzeti templomaként ismert.




A Monte Celio e helyén lévő épület római katonák átmeneti szálláshelyéül szolgáló kaszárnya volt, amelynek részét képezte a most is meglévő Mithrász-szentély. A római birodalom V. századi válsága, majd bukása, a vandálok pusztítása, a több árvíz és földrengés súlyos építészeti károkkal járt. A Monte Celión a régi épületek helyén létrejövő új építmények már az új hit szellemében készültek.

Az V. század második felében készült Santo Stefano Rotondo bazilika jellegzetessége, hogy kör alakú, márpedig a keresztény világban ez meglehetősen ritka.

A XV. század közepén az antik nagyság visszaállítását szorgalmazó V. Miklós pápa az akkorra már romossá váló templomépületet az egyetlen magyar alapítású rend, a pálosok gondjaira bízta. Ebben szerepet játszott a két István (a protomártír és az első magyar király) névazonossága is.

A magyar pálosokat 1579-ben a magyar jezsuiták követték, itt rendezte be Szántó (Arator) István a magyar kollégiumot. A Collegium Hungaricum indítására szerzett pápai engedély azonban kevésnek bizonyult, mivel Magyarországról akkor csak néhány tanulni vágyó szeminarista érkezett Rómába. Így a következő esztendőben XIII. Gergely egyesítette ezt a kollégiumot a Germanicummal, közös tulajdonba helyezve valamennyi ingó és ingatlan értéket.

Az összevonás után (1580) kezdődött el a templom nagyszabású restaurálása. A kollégium albán szülőktől származó rektora, Michele Lauretano kialakította a bazilika közepén lévő, nyolcszög alakú oltárkerítést, a templom főtengelyében pedig elhelyezte az 1523 augusztusában itt elhunyt gyulafehérvári gyóntató, Lászai János síremlékét. A kötet teljes fejezetet szentel a "magyar" Santo Stefano Rotondónak, vagyis több mint félezer éves ottani jelenlétünk történetének, részletesen írva arról, miként hatott a hely szelleme a hazai szellemi életre is.

Mindszenty Józsefet (1892-1975) XII. Pius pápa kreálta bíborossá 1946 februárjában és római címtemplomaként a Santo Stefano Rotondo bazilikát jelölte ki számára. Ezért 2016-ban emléktáblát helyeztek el itt, amely a templomban eltemetett Lászai János római gyóntató 1523-as sírja feliratának sorait idézi, mely szerint Róma mindannyiunk közös hazája volt és marad.



Tartomány:Lazio
Település:Roma
Cím:Santo Stefano Rotondo
GPS: 41° 53′ 4.7328″, 12° 29′ 48.51168″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward