» Spanyolország

» Spanyolország » Kantábria


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Az altamiraiaknál 3 vagy 4 ezer évvel régebbi, azaz 18-20 ezer éves barlangfestmények, amelyekre 1997-ben Kantábria egyik, El Pendo nevű barlangjában találtak rá.


A 9 méteres hosszúságú sávon elhelyezkedő, szarvasünőket, kecskéket, lovakat és más négylábú állatokat, valamint kultikus jeleket ábrázoló festmények - a rájuk rakódott szennyeződés miatt - alig voltak láthatóak, de a szakembereknek sikerült megtisztítani őket.

A 15 szakemberből - régészekből, geológusokból és geokronológusokból álló csapat - egy 1907-es felfedezés alapján kezdett kutatni az El Pendo barlangban. A szakemberek, 4 éves munka után, 1997 augusztusában már-már lemondtak a további kutatásról, amikor Carlos González Luque topográfus a barlang oxidált falán lévő, okkersárga foltok közt felfedezte az egyik odafestett szarvasűnő fejét.

A világon felfedezett 300 barlangfestmény-lelőhely közül 50 Kantábriában van.

Az El Pendo barlang festményeinek külön érdekessége, hogy az ábrázolt állatok egyetlen kompozícióba foglalt, homogén, szinkronizált együttest alkotnak. 

A barlang a nagyközönség számára is látogatható.



Tartomány:Kantábria
Cím:Escobedo de Camargo
GPS: 43° 24′ 3.7332″, -3° 54′ 18.18288″
Honlap: http://cuevas.culturadecantabria.com/el-pendo/

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward