» Magyarország

» Magyarország » Borsod-Abaúj-Zemplén


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A kalandos történetű L`Huillier-Coburg kastély az ország hetedik legnagyobb kastélya.


A lotharingiai származású L'Huillier Ferenc János egri várkapitány építtette. A 106 szobás, 365 ablakos épület a terveit valószínűleg Giovanni Battista Carlone egri püspöki építész készítette, a kora barokk és a rokokó stílusában. Írásos forrás hiányában azonban tervezőként felmerült Johann Lucas von Hildebrandt bécsi építész neve is. Lieb Ferenc iglói festő az 1770-es években alkotta meg egyebek mellett a kastély emeleti hét szobájának rokokó díszítőfestését, amely a legteljesebben fennmaradt világi falkép-együtteseink közé tartozik. Külön érdekessége, hogy a falképek női figuráinak mindegyike vélhetően Mária Terézia arcmását mutatja.

Lieb mellett az egri származású Woronieski János és jóval később a miskolci Fabriczy Ignác is dolgozott a képeken. Lieb és műhelye a figurális jeleneteket festette, Woronieski nevéhez pedig a díszítő falfestések köthetőek.

A kastélyon mások is munkálkodtak: Gróf galánthai Esterházy István például - 1763-1764 között - Franz Anton Dvorzaczky közreműködésével felértékeltette és felmérettette a birtokot. Esterházy jelentős átalakításokat végeztetett a kastélyon, az emeleten reprezentatív részeket alakíttatott ki, köztük a már említett csodálatos freskókat őrző hét helyiséget.

Ha valaki megtekinti az épületet, termeiben - még mai állapotukban is - elképzelheti a korabeli bálok, estélyek hangulatát, a zsibongó társasági életet, a XVIII. század kulturális pezsgését. A 7710 négyzetméter alapterületű épületkomplexum a hozzá tartozó szárnyrészekkel, a hatalmas védett kerttel a fertődi kastélyhoz hasonló kultúrtörténeti érték. A kapu és a kerítés is pazar kovácsmunka jegyeit viseli. A francia hatást tükröző, kéttornyos épület ablakszemöldökei, gyakori kagylódíszei ugyancsak figyelmet érdemelnek.

Edelény a XIX. században a Szász-Coburg-Gothai hercegi család birtokába került. A família életében nem számított jelentős épületnek a kastély, s egy részét 1861-ben a Járásbíróság céljaira engedték át. 1910-től kezdődően Ray Rezső tervei szerint átépítették. A beavatkozások erőteljesen megváltoztatták a kastély eredeti megjelenését, a középrizalit felett az eredeti, az attika fal mögött húzódó, alacsony hajlásszögű tetőt magas, manzárdtető váltotta fel. Az attika falat vázákkal látták el, s az előudvart manzárdtetős sarokpavilonokkal ellátott, íves oldalszárnyak megépítésével zárták körül.

1928-ban az Igazságügyi Minisztérium tulajdonába került a műemlék, amelyben még börtönszárnyat is létesítettek. A második világháború után lakások, óvoda, járási ügyészség kapott helyet a kastélyban, sőt idősek otthona is volt egy időben. Parkjának jelentős részét felszabdalták, sportpályaként használták.

A rendszerváltását követő években üres álló és romló műemlék-együttest 2001-ben vette át a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága és elvégezte a legsürgősebb állagvédelmi munkákat. 2004-2006 között egyes részek helyreállítására - például a középrizalit tetőszerkezetére - is sor került.

A kastély története hű képet ad a térség hányatott történelméről is. A kastélyépület virágkorában a vízfolyás a park egyik legfontosabb látványeleme volt. A XX. század második felében végrehajtott folyószabályozás következtében a Bódva egykori főága azonban holtággá vált, és mára csaknem száraz, néhol szemetes résszé változott. Az épületegyüttest egykor francia jellegű barokk kert vette körül. Erről és az épület XVIII. századi megjelenéséről tervek, alaprajzok és homlokzatrajzok maradtak fenn.

A hajdan fényűző, csillogó épület az idő martalékává vált. 

Edelényben a kastély mellett más történelmi emlékek is felidézik a múltat, a Bódva szurdokában például Borsod vára állt őrséget az ősi időkben, a város a Bódva hídjai felett rendelkezett, első okleveles említése 1299-ból származik. Gazdasági szerkezetét hosszú évtizedeken át a szénbányászat és a mezőgazdaság határozta meg. A bányákat azonban 1995-ben bezárták. Napjainkban szőlő- és gyümölcstermesztés a jellemző a vidékre. A városon keresztül vezet az út az Aggteleki Nemzeti Park világörökségi területére, amely híres barlangjairól, természeti kincseiről.

A kastélyt 2023 áprilisában bezárták.

Újranyit a kastély

Az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély üzemeltetését 2023. június 15-től jövő év május 15-ig Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata látja el; a magyar állam ehhez 270 millió forrást biztosít.



Tartomány:Borsod-Abaúj-Zemplén
Cím:Edelény
GPS: 48° 17′ 37.0068″, 20° 44′ 2.44824″
Honlap: https://edeleny-kastely.hu/

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward