» Magyarország

» Magyarország » Zala » Balaton

Hévíz: tófürdő, látnivalók, kirándulóhelyek


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A párába burkolózó, vörös tündérrózsával ékes, tőzegmedrű forrástó Európa legnagyobb gyógyító erejű melegvizes tava.


Hévíz az ország egyik legfontosabb egészségturisztikai helyszíne, Európa legnagyobb biológiailag is aktív, természetes termálvízű tava köré épült Hévízi Tófürdő minősített gyógyvízéhez komplex szolgáltatási infrastruktúra kapcsolódik, amely elsősorban a mozgásszervi megbetegedések kezelését segíti elő.

A hévízi gyógytó egész évben fogadja a fürdőzőket, vizének hőmérséklete télen sem csökken 25-26 Celsius-fok alá. Az egyedülálló gyógyhatású víz, valamint az üzemeltető kórház által alkalmazott gyógyeljárások rendkívüli népszerűek: a fürdőbe a világ minden tájáról érkeznek a gyógyulni vágyók. A tó évente nagyságrendileg egymillió vendéget fogad. A Hévízi-tó és a tradicionális hévízi gyógyászat 2015 óta Hungarikum.

Hévízi-tó

A Hévízi-tó a világon egyedülálló természeti érték, hiszen nincs még egy ekkora tőzegfenekű, melegvizes gyógyhatású tó.

Budapest mellett Hévíz Magyarország egyetlen olyan települése, ahol a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2016 óta folyamatosan meghaladja az évenkénti 1 milliót. A hévízi termálfürdő igencsak kedvelt az ország határain túlról érkezők körében, 100 vendégéjszakából mintegy 60-at minden évben a külföldi vendégek töltöttek el a település szálláshelyein.

Termálvize 38 méter mélységben, ásványi anyagokban és egyedi szerves vegyületekben gazdagon tör fel. Kiváló mozgásszervi és más betegségek gyógyítására. Minden reumás mozgásszervi betegségben a porc kéntartalma csökken, ezért a kénes gyógyvíz természetes gyógyszer az ízületi betegségekben. A víz kedvezően hat a szervezet ösztrogénszintjére, így a krónikus nőgyógyászati problémák kezelésében is hatékony lehet.

A kalcium- és magnéziumtartalmú, kénes, enyhe radontartalmú gyógyvíz rendkívül jó hatással van többek között a reumatikus és a mozgásszervi betegségekre.

A víz hőmérséklete nyáron 33–35 °C, és télen sem csökken 24 °C alá. A látogatók a fürdőzés mellett masszázs- és wellness-szolgáltatásokat vehetnek igénybe, a tóra épült modern fürdőházban szaunázásra és pezsgőfürdőzésre is van lehetőség.

A Hévízi Tradicionális Kúra fürdőzésből, iszappakolásból és súlyfürdőből áll. A súlyfürdő – a reumatológia egyik legnagyobb felfedezése – egy hévízi fürdőorvos, dr. Moll Károly nevéhez köthető. A víz alatti kezelés célja, hogy a gerinc csigolyáit egymástól eltávolítsa, így a gerincoszlopot megnyújtsa. A nyújtás hatására lehetővé válik a porckorongok egészséges állapotának visszaállítása.

A tavat körülvevő 33,9 hektáros erdő védi a területet a széltől, a szüntelenül párolgó víz tisztítja a levegőt, így a fürdőzők számára por- és allergénszegény környezetben való pihenést tesz lehetővé.

A Hévízi-tó vize mindig kiváló minősítést kap. A tavat tápláló források másodpercenkénti vízhozama hozzávetőlegesen 400 liter másodpercenként. Tehát nagyjából három-négy naponta kicserélődik a tó gyógyvize. A tó legnagyobb mélysége több mint 38 méter. Ipari és mezőgazdasági szennyező források nincsenek a 4,4 hektár területű tó körül, amelyet véderdő vesz körbe.

Ortodox templom Hévízen

A fürdővárosban és környékén nagyon sok oroszajkú, ortodox vallású él, jelentős az orosz és ukrán turistaforgalom, az egyházmegye ezért már hosszú évek óta tart miséket is a városban.

A Szentséges Isten Anyja Életadó Forrás ikonjának tiszteletére elnevezett ortodox templom az Ady utcában épül. Az önkormányzattal egyeztetett tervek alapján egy mértéktartó, 15-ször 15 méter alapterületű, 12 méter magas, jellegzetesen hagymakupolás templom épül fel egy év alatt.

Természetvédelmi attrakciók Hévízen

Lombkoronamegfigyelő-torony épül és a véderdőben futó tanösvényen mozgáskorlátozottak is bejárhatják majd a véderdő egy részét annak a természetvédelmi beruházásnak köszönhetően, amely a Hévízi-tó környezetében folyik. A véderdőben megismerhető lesz annak élővilága.

2021 nyarán átadták a 2,2 kilométer hosszú Hévízi-tó Tavirózsa Tanösvényt, egy 15 méter magas lombkoronasétányt.

A Hévízi-tó körüli sétány és park

Hévíz 634 millió forintot fordít a tófürdő főbejárata előtti park és a Schulhof sétány felújítására.

A természetvédelmi területen az állat- és növényvilág megóvása mellett tervezték meg a munkálatokat. Megmaradnak a jellegzetes platánfák, mindössze 63 nem őshonos cserjét vagy fát távolítanak el, ugyanakkor közel 13 ezer új növényt, illetve további egynyári virágokat telepítenek.

A tóra nagyobb belátást adó átalakítás része egy zenepavilon és egy szakrális bemutatóhely megépítése, a szökőkút, a pergolák, az öntözőrendszer és a csapadékvíz-elvezetés felújítása. Közel 11 ezer négyzetméteren frissítik fel a gyepterületet, csaknem 6,6 ezer négyzetméteren díszburkolatot építenek, illetve 95 új kandelábert állítanak fel.

Római kori romkert

Az ókori életről a császárkori település maradványai és több szobor – többek között a város kedvenc kutyaszobra – mesél a 21. századi látogatóknak a római kori romkertben.

Egregyi Árpád-kori templom

Egregy Hévíz központjától úgy másfél kilométerre található. Pincék, szőlők között sétálva találjuk az egregyi Árpád-kori templomot.

Hévízi-csatorna

Magyarország egyetlen termálvizes patakja. A Hévízi-tóból kilépő meleg víz a Hévízi-csatornán keresztül folyik le a tóból, majd 13 kilométer megtétele után a Zala-folyóba ömlik. A víz magas hőmérsékletének köszönhetően a legnagyobb mínuszokban sem fagy be, még a legzordabb téli napokon is 22-25 fok.

A vízen kenuval, kajakkal, SUP-al, a töltésen pedig gyalogosan vagy kerékpárral túrázók ezrei keresik fel évről évre a csatorna környékét.

Nyáron tömegek strandoltak a csatornában és partján, ami nemcsak tilos és veszélyes, de ezzel visszafordíthatatlan károkat is okoznak a védett területen.

A hévízi kifolyó szerepel a lápi és szikes tavi védettséggel érintett területek listáján, országos jelentőségű védett érték.

Törvény szabályozza, hogy vízi műtárgy 200 méteres környezetében tilos a fürdés, ezért a hévízi kifolyóban is tilos fürdeni.

Vízi Tanösvény a Hévízi-csatorna partján. Az információk a táblák mindkét oldaláról olvashatóak, így hasznos ismereteket nyújtanak minden természetbarátnak a Hévízi-csatorna varázslatos élővilágáról.

Parkolás Hévízen

Olyan bérletrendszert vezettek be Hévízen a fizetőparkolókban, amelynek révén a vendégként érkezők is kedvezménnyel állhatnak meg autóikkal.

Kedvezményes bérletet is válthatnak a helyi lakosok, továbbá azok, akik Hévízre járnak dolgozni - utóbbiak száma naponta három-négy ezer -, kedvezmény nélkül pedig bárki más is válthat egészéves bérletet.

A városközpont nagyparkolójában negyedéves időszakokra is váltható parkolási engedély, a Hévízre pihenni érkezők pedig három- vagy hétnapos bérletet vásárolhatnak majd.

A nagyparkolóban nemcsak tizenöt percig, hanem fél óráig bárki ingyenesen megállhat, a szabad helyeket pedig egy telefonos applikáció segítségével is meg lehet keresni.

Zárva marad a hévízi tófürdő központi épülete, szigetfürdőt terveznek a látogatóknak

Az épület szerkezetének statikai állapota miatt nem tud a továbbiakban vendéget fogadni a hévízi tófürdő központi fürdőépülete, a látogatók számára egy szigetfürdőt terveznek kialakítani - közölte a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő.

A 2025 júniusában történt lezárás csak a tavon lévő központi fürdőépületre vonatkozik, a gyógytó és a többi kapcsolódó fürdőlétesítmény továbbra is látogatható.

A tavi fürdőház 2005-ben történt átépítésekor az akkori ismeretek szerinti legkorszerűbb építészeti megoldásokat alkalmazták, amelyek hosszú időn át megfelelőnek bizonyultak. Ugyanakkor a fürdőház speciális építészeti megoldása, szerkezeti felépítése, valamint rendeltetése okán folyamatosan figyelemmel kellett kísérni az épület statikai állapotát.

Már 2008-tól rendszeres monitorozás zajlott, elsősorban geodéziai felmérésekkel, amelyek ebben az időszakban nem mutattak számottevő változásokat. A szakértők által alkalmazott vizsgálati módszerek mostanáig mindig azt igazolták vissza, hogy az épület vendégfogadásra alkalmas.

A két évvel ezelőtti éves vizsgálaton felmerült, hogy szükséges lehet újabb technológiával szélesebb körű vizsgálatokra, így 3D épületmodell-felvételre, lidar szkennerre és hangradarra, továbbá gáz- és faanyag mintavételezésre, valamint statikai elemzések elvégzésére. A 2025 elején elvégzett kiegészítő vizsgálatok eredményei alapján egyértelművé vált, hogy "az épület a továbbiakban nem tudja betölteni eredeti funkcióját", a vendégek biztonsága érdekében ezért a tavi fürdőház épületét márciusban lezárták.

A további szakértői egyeztetések alapján a központi fürdőépületet érintő beruházás hosszabb előkészületi és kivitelezési munkát igényel. Erre az időszakra egy szigetfürdőnek nevezett építészeti megoldással terveznek lehetőséget biztosítani arra, hogy a vendégek fedett részen fürdőzzenek, erről a közelmúltban három tanulmányterv is készült, de még zajlik a természetvédelmi, környezetvédelmi és egyéb műszaki hatósági véleményeztetésük.

Újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója

A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására, de már készül a kiemelt jelentőségű egészségturisztikai létesítmény hosszú távú fejlesztési terve is.

A tavon lévő, idén tavasszal lezárt épületrész ideiglenes kiváltását tervezik, hogy valamennyi szolgáltatását zavartalanul tudja biztosítani a Hévízi Gyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Emellett készül egy hosszú távú fejlesztési terv is a minisztériumban, amely az egész létesítményt magasabb szintre tudja emelni. 

A létesítmény egyik, a tavon lévő épületrészét 2025 márciusában statikai okokból le kellett zárni. A lezárás kizárólag a tavon lévő épületre vonatkozik, a gyógytó és más fürdőrészlegek továbbra is működnek, várják a vendégeket.

Az 1968-ban épült tavi fürdőházat legutóbb 2005-ben építették át, amely során az akkori ismeretek szerinti korszerű építészeti megoldásokat alkalmaztak. A fürdőház speciális építészeti megoldása, szerkezeti felépítése, valamint rendeltetése miatt az épületet 2008-tól rendszeresen vizsgálták geodéziai felmérésekkel. A 2024 őszén végzett mérések a Tófürdő központi, cölöpökön álló épületének jelentősebb mozgását igazolták. A kiegészítő vizsgálatok megállapították, hogy a tó aljából a gyógyvízzel felfelé áramló gázok károsították a cölöpfejeket.

A most biztosított 381 millió forint támogatásból a tavon lévő épületrészek biztonságos újranyitásához szükséges munkálatokat végzik el, amelynek célja a fedett vízre jutás biztosítását célzó gyors beavatkozás.

A rövidtávú helyreállítás végrehajtásáért a gyógyfürdőt üzemeltető Hévíz Gyógyfürdő és Szent András Reumakórház felelős. A Tófürdő hosszútávú működtetéséhez azonban jelentős fejlesztésekre van szükség. A fejlesztési koncepció 2025. szeptember végére készülhet el.



Tartomány:Zala
Település:Hévíz
GPS: 46° 47′ 25.03104″, 17° 11′ 12.09696″

Még nem érkezett hozzászólás!


hirdetés

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

hirdetés
Régszeti és történelmi könyvek

hirdetés

Régióválasztó


hirdetés
arrow_upward