» Olaszország

» Olaszország » Lazio


Értékeld Te is:

A Pantheon a legjobb állapotban megmaradt ókori épületek egyike. I.e 27-ben emeltette Marcus Vipsanius Agrippa a korabeli Róma minden istenének együttes tiszteletére.


Augustus császár a születésnapján, szeptember 23-án mindig a Pantheon közepén mutatkozott meg a római népnek. Nem sokkal déli tizenkét óra után az őszi napéjegyenlőség napján a nap sugarai a Pantheon kupoláján levő nyíláson keresztül beragyogták az alakját.

Több tűzvész és átépítés után a Pantheon végleges, ma is látható formáját Hadrianus császár idején nyerte el, aki szinte az alapjaitól építtette újjá 126 körül. Csaknem kétezer évvel építése után a Pantheon dómja ma is a világ legnagyobb vasalatlan beton kupolája.

A nagy kupola 43 méter magas és 43 méter átmérőjű. 1300 évig ez maradna a világ legnagyobb kupolája – egészen addig, amíg a 15. században fel nem épült a firenzei katedrális.



Az épületet 609-ben szentelték keresztény templommá, amelyet Szűz Máriának és az összes keresztény vértanúnak ajánlották, neve pedig Santa Maria Rotonda lett.

A templomot nem használták rendszeresen, a pápa leginkább csak nagyobb ünnepek alkalmával misézett a Pantheonban. A kupola tetején található, kilenc méter átmérőjű kör alakú nyílás ugyanis alkalmatlanná tette az épületet arra, hogy esős időben vagy éppen a téli hónapok alatt befogadja a pápa meghallgatására összegyűlő hívők tengerét.

Sikerült azonban módot találni arra, hogy kihasználják az oculusban (a kör alakú nyílás) rejlő lehetőségeket is. A 11-12. századtól kezdve a Pantheon adott otthont a Dominica de Rosa nevű szertartásnak, amelynek során pünkösdkor rózsákat dobtak le a kupola tetejéről az épület belsejébe, ezzel szimbolizálva a Szentlélek visszatérését. 

Manapság, pünkösd vasárnapján tűzoltók több ezer szirmot hullajtanak a kupolába, és igazán felemelő látvány, ahogy 43 méteres magasságból peregnek a szirmok a látogatók felé, leérkezvén pedig egybefüggő vörös szőnyeget alkotnak. Az esemény rendkívül kedvelt látványosságnak számít Rómában, ilyenkor már a Pantheon megnyitása előtt órákig állnak a látogatók sorba, igaz, egyszerre csak 800 ember fér be az épületbe. 

A templom sírboltjaiban nyugszik két olasz király (II. Victor Emanuel és I. Umberto) és a híres reneszánsz festő, Raffaello is, akinek egész évben egy szál vörös rózsa díszíti a sírját.

Belépő

2023 júliusától a római Pantheon látogatása többé nem ingyenes a turisták számára, akiknek 5 eurós belépődíjat kell fizetniük (a 25 év alatti látogatók 2 eurós belépődíjat fizetnek).

A belépő 70 százaléka a kulturális minisztériumhoz, a fennmaradó 30 százalék pedig a római egyházmegyéhez kerül. A pénz nagy részét aztán a Pantheon karbantartására és felújítására, valamint a szegénység elleni küzdelemre fordítják majd.

A 2019-ben rekordszámú, 9,3 millió látogatót vonzó műemlékbe való belépés továbbra is ingyenes marad a római lakosok, az istentiszteleteken részt vevők és a 18 év alattiak számára.

A római Pantheon új szárnyában életre kel a tengeristen Neptunus bazilikája

A Pantheon új része látogatható Rómában 2025. november 25-től, ahol egyebek mellett az ókori épület mellett egykor álló Neptunus-bazilika darabjai csodálhatók meg.

A Pantheon egyik oldalszárnyában kisebb múzeumot nyitottak meg, amely az ókori épület történetének kevéssé ismert korszakait mutatja meg a látogatóknak.

A múzeum termeiben többek között a Pantheon mellett álló Neptunus-bazilika fennmaradt darabjai láthatók. A tenger istenének szentelt bazilika negyvenötször húsz méteres volt: a kereskedelmi és igazságszolgáltatási célokra használt nagy méretű csarnok közepén Neptunus szobra magasodott, kezében háromágú szigonnyal.

A bazilikát Marcus Vipsanius Agrippa hadvezér, a későbbi Augustus császár veje emelte a Marcus Antonius ellen Actiumban vívott tengeri csatát követően. Agrippa a bazilikával Neptunusnak köszönte meg a győzelmet.

A bazilika a Pantheonnal egy időben valósult meg, az épület egyik megmaradt fala most is látható a Pantheon hátoldalánál. A bazilikát később tűzvész pusztította el, majd helyreállították. A 15. században értékesebb darabjait a Vatikánba szállították, a bazilika többi részét pedig építkezési anyagként használták fel, majd maradványaira más palotákat építettek rá.

A multimédiás eszközökben gazdag múzeumban a bazilika eredeti oszlopfői, márványdíszítései láthatók a tengert idéző díszítésekkel, köztük harcos delfinekkel.

A kiállítás másik része a 608-ban a római pápának ajándékozott, majd templommá szentelt Pantheon korakeresztény emlékeit mutatja be.

A múzeum külön szekciót szentel a Pantheon kétezer év óta változatlan részének, ami nem más, mint a kupolája közepén tátongó, kilenc méter átmérőjű nyílás, amely a természetes fény beáramlását szolgálja. A Pantheon "szeme" (latinul oculus) rendkívülinek számít azért is, mivel minden év április 21-én, vagyis Róma város születésnapján, déli tizenkét órakor a nyíláson keresztül érkező fény a bejárati ajtót világítja meg.

A Pantheon újonnan megnyitott termei a hét minden napján, előzetes foglalással látogathatók. A Pantheonba való belépésért fizetendő fejenkénti öt eurós jegy mellett a múzeumért további tíz eurót kell fizetni.



Tartomány:Lazio
Település:Roma
Cím:Piazza della Rotonda
GPS: 41° 53′ 57.44454″, 12° 28′ 37.31444″

hirdetés

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

hirdetés
Régszeti és történelmi könyvek

hirdetés

Régióválasztó


hirdetés
arrow_upward