Aquileia

Aquileia a Római Birodalom kilencedik legnagyobb városa volt, amely fénykorában százezer embernek szolgált otthonául. A település központjában található ásatási terület és a patriarchális bazilika 1998 óta szerepel az UNESCO Világörökségi listáján.

Aquileiát i.e. 181-ben alapították a rómaiak. Az ókori város a borostyánút déli végállomása, jelentős központ, kikötő volt. i.e. 173-ban már bekapcsolódott a római települések rendszerébe, út kötötte össze Bononiával (Bologna), i.e. 148-ban Genovával (Via Postumia), i.e. 132-ben pedig kiépült az út Rimini felé is. Megfordult a városban Cicero és Augustus császár. Legnagyobb kiterjedését az i.sz. 2. században, Marcus Aurelius idején érte el, amikor lakossága meghaladta a százezer főt. Az ókori várost 452-ben Attila hadai pusztították el.

Aquileia fő nevezetességét a XIV. században befejezett bazilika rejti. Itt látható, az egykori ókeresztény templom Olaszországban is egyedülálló méretű mozaikegyüttese. A várost 452-ben Attila hunjai rabolták ki, s rombolták le. Egy, a lováról hátrafelé nyilazó, magyar harcost a bazilika altemplomában rajz örökíti meg. 

60 méter hosszú bazilikát fedeztek fel Aquileiában

A régészek több mint 150 éve kutatnak az olaszországi Aquileiában. A legtöbb leletet a 20. század elején tárták fel. Most a kutatók újra felfedeztek egy nagyméretű épületet: egy 37x61 méteres kora keresztény bazilikát.

Az i. e. 181-ben alapított Aquileia városa fontos kereskedelmi metropolisz volt a Római Birodalomban. A Borostyánkőút kezdő- és végpontja, az egyik legfontosabb ókori adriai kikötő és a korai kereszténység egyik legfontosabb központja volt.

A római kori romok mellett évente turisták százezrei haladnak el Gradóba tartva. Aquileiát 1998-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

Az ásatások során több korai keresztény templomot és temetkezési helyet fedeztek fel. „Még a monarchia idején feltártak egy temetkezési utcát 60 sírkővel, amelyeken kora keresztény feliratok voltak, és amelyeket eddig nem lehetett templomhoz rendelni” - mondta az APA-nak Stefan Groh, az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) Osztrák Régészeti Intézetének (ÖAI) munkatársa.

Groh 2017-ben a „Soprintendenza Archeologia, belle arti e paesaggio del Friuli Venezia Giulia” nevű intézettel együttműködve geofizikai módszerekkel és fúrásokkal kezdte meg az altalaj feltárását a mai Aquileiától északnyugatra fekvő temetkezési hely területén. A talajradar, valamint a mágneses és elektromágneses ellenállásmérések segítségével a kutatók ásatások nélkül jutnak információkhoz a föld alatt rejtőző épületekről.

Az így rögzített felvételeken a régész egy eddig ismeretlen kora keresztény bazilikát fedezett fel, és az alaprajzok segítségével az építéstörténetét is nyomon tudta követni. „Lenyűgöző, hogy egy valóban teljesen új épületet találtunk, amelyről 150 évnyi intenzív kutatás során semmit sem tudtunk” - mondta Groh. A bazilika jellegzetes bizánci építészeti stílusát korábban csak a Földközi-tenger keleti térségéből ismerték.

Eredetileg egy körülbelül tízszer tíz méteres sírkamra állt ezen a helyen, amelyből három lépcsőben alakult ki a bazilika: a 4. században egy kezdetben kis templomot építettek, amelyet a 4. vagy 5. század folyamán háromhajós bazilikává bővítettek. „Aztán valószínűleg a 6. század első felében - és ez az igazán izgalmas - történt egy bizánci bővítés, amely egy kereszthajós bazilikát alkotott” - mondja Groh. Ez egy teljesen egyedi épülettípus volt, amely akkoriban csak a Földközi-tenger keleti részén, azaz a Bizánci Birodalomban létezett. A transeptikus bazilikára jellemző az apszisokkal ellátott kereszthajó, „amely a bizánci kupolás építészetre emlékeztet, ahogyan azt például a Hagia Sophia-ból ismerjük”.

A régészek a bazilikát nemcsak vallási épületnek tekintik, hanem az 521 és 527 között római császárként uralkodó I. Justinianus által Felső-Itália visszafoglalásának jeleként is. A Konstantinápoly és Jeruzsálem felé délkeletre néző épületet a gótok térségből való kiűzésére adott reakcióként értelmezik. Egy hatalmas cikk-cakkos fal is ekkor épült Aquileia védelmére - Groh számára ez újabb bizonyítéka a Jusztiniánusz alatti, nagyon késői építkezési programnak, mielőtt a várost, amelynek kikötője egyre inkább eliszaposodott, nagyrészt elhagyták, és a lakosok a biztonságosabb lagúnaszigetre, Gradóra települtek.

A 37x61,5 méteres bazilika „tekintélyes méretű” volt, és körülbelül kétszer akkora, mint az Alpok térségében akkoriban létező összes templom. Mindenesetre valószínűleg az aquileiai templomot vették mintául, ahogy Groh szerint a karintiai Holzban (Spittal an der Drau járás) található Szent Péter (St Peter in Holz) karintiai Teurnia püspöki temploma mutatja. Ezt a 6. században hasonló építési tervvel az új aquileiai bazilikához igazították.