» Svájc

» Svájc » Lucerne » Luzerni-tó


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Luzerni-tó (másnéven Vierwaldstätti-tó) északnyugati végénél fekszik. A Luzernt körülvevő Pilatus és Rigi hegyek, valamint a tó festői szépsége korán, már 1840-től a turizmus fellegvárává emelte a várost.


A Musegg-fal és tornyai

Az egyedülálló kisugárzású középkori épület csodálatos kilátást nyújt Luzern városára, a világhírű Kápolna-hídra (Kapellbrücke) és a Luzerni Kulturális és Kongresszusi Központra (KKL). A Musegg-fal és kilenc tornya a történelmi Luzernt körülvevő erődítményrendszer részét képezte. A messziről is jól látható, esténként kivilágított tornyok a városkép meghatározó elemei. A Musegg-fal és négy tornya áprilistól november 1-jéig 8 és 19 óra között látogatható. Az óratoronyban (Zytturm) pedig a késő középkortól a 20. századig a térségben gyártott történelmi toronyórákat bemutató kiállítás látható.

Kapellbrücke

A város jelképének számító, 204 méteres fedett fahidat 1365-ben adták át, ezzel Európa legrégebbi, és második leghosszabb ilyen típusú hídja. 1993-ban titokzatos tűzvész pusztított itt, de erre ma már csak a híd belső részén futó, háromszög alakú középkori festmények közötti hézagok emlékeztetnek. A festett képek funkciója az volt, hogy a városba érkező vándorokkal, kereskedőkkel megismertesse a hely történetét. Maga a híd és a torony pedig a város védelmi vonalának részét képezte, ezért a torony oldalán magasabbak a korlátok. A hídon átsétálva a Kapellplatzon találjuk magunkat, ahol a színes szökőkút vizéből frissülhetünk fel. Ha erre járnak, hozzanak poharat, üveget magukkal, a jéghideg és kristálytiszta víz egyenesen a gleccserekből érkezik vezetékeken át a város kútjaiba.

Spreuerbrücke

Luzern másik fahídja, a Spreuerbrücke festményei, köztük a Kaspar Meglinger alkotta Sátáni tánc sokkal értékesebbek Kappelbrücke műveinél.

A Rosengart gyűjtemény 

A Rosengart gyűjtemény Siegfried Rosengart és lánya, Angela magángyűjteményéből jött létre. A klasszikus modernség művészetét bemutató múzeum a Pablo Picasso és Paul Klee körül csoportosuló művészek mellett a 19. és a 20. század világhírű művészei, köztük Monet, Cézanne, Vuillard, Bonnard, Matisse, Braque, Léger, Mirò és Chagall műveit sorakoztatja fel. Miután Siegfried és Angela Rosengartot sokéves barátság fűzte Picassóhoz, a gyűjtemény Picasso 32 festményével és mintegy száz rajzával, akvarelljével, grafikai és szobrászati alkotásával büszkélkedhet. A látogatókat emellett David Douglas Duncan fényképei segítik még közelebbről megismerni Picassót, az embert és a művészt. A múzeumban megtekinthető továbbá Paul Klee 125 akvarellje, rajza és festménye, amelyek a művész egyes alkotói fázisait szemléltetik.

Richard Wagner Múzeum

Richard Wagner az 1850-es évek elején nemcsak politikai menekültként ismerhette meg Svájcot, hanem utazóként és kalandkedvelő túrázóként is. Wagner elsősorban Brunnenbe és Luzernbe látogatott el többször is, és innen kiindulva vágott neki közép-svájci túrázásainak.

Máté-templom

1870. augusztus 25-én esküdött egymásnak örök hűséget a luzerni protestáns Máté-templomban Cosima von Bülow és Richard Wagner. A szertartáson csak kevesen jelentek meg. Az asszony tanúja, Malwida von Meysenbug, a férfié a titkára volt.

Amennyire egyszerűek voltak a házasságkötés külsőségei, annyira zűrzavarosak és a pikantériát szimatoló bulvársajtót lázbahozóak voltak viszont az előzmények.

Ez az esküvő ugyanis mindkettőjük - a 33 éves Cosima és az 57 éves Richard - számára a második házasság volt. Richard Wagner 25 évesen, 1838-ban nőül vette Minna Plänert, de már 1849-ben ideiglenesen, majd 1862-ben véglegesen is különvált tőle. Közben pedig viszonyt folytatott a zürichi kereskedőfeleséggel, Mathilde Wesendonckkal, akit 1858-ban rábírt arra, hogy vele Velencébe szökjön. Minna Drezdába utazott, ahol 1866-ban meghalt.

Ezzel elhárult a jogi akadály Wagner második házasságkötése elől. Liszt Ferenc leánya, Cosima már 16 éves korában megismerkedett Wagnerral Párizsban. Később újra találkoztak. 1857-ben Cosima feleségül ment Hans von Bülow karmesterhez, akitől két gyermeke született, Daniela és Blandine. Alig jött azonban az utóbbi 1863-ban a világra, fellángolt az olthatatlan szerelem Cosima és Richard Wagner között. 1864 júniusát és júliusát együtt töltötték a bajorországi Starnberger-tó partján, és a rá következő év áprilisában Münchenben megszületett Cosima következő gyermeke, Izolda. A kislányt mind Wagner, mind pedig Hans von Bülow a sajátjának tekintette. Cosima makacsul hallgatott ebben a kérdésben.

1865 decemberében II. Lajos bajor király - egy sajtókampány nyomán - felkérte védencét, Wagnert München elhagyására. A zeneköltő, Cosimával együtt, különböző utakon keresztül 1866 nagypéntekén eljutott Luzernba, ahol a férfi korábban már többször időzött rövid időszakokra. A svájci városban született azután két gyermekük, Eva (1867) és Siegfried (1869).

Ekkor azonban Cosima még nem vált el Hans von Bülowtól. A házasság felbontását kimondó okmányok csak 1870. július 18-án érkeztek meg Luzernba, s hivatalosan augusztus 25-én, II. Lajos bajor király születésnapján kötötték meg a házasságot.

A luzerni tófürdő

A luzerni tófürdő a város szívében várja nyári fürdőzésre vágyó vendégeit. A fürdőzőknek az impozáns Nationalquai rakparton, közvetlenül Luzern történelmi múltú épületei előtt nyílik lehetőségük a tó tiszta vizében felfrissülni, fitneszedzésen részt venni, vagy a napozóteraszon napozva, illetve az árnyékban hűsölve pihenni. A tófürdő mindemellett közkedvelt esti találkahely is.

Kirándulóhegyek és rekordok

A térség kirándulóhelyei és hegyei a hagyományok mellett rekordokkal is büszkélkedhetnek: Európa első fogaskerekű vasútja a Rigi-hegységen kanyarog felfelé, míg a Pilátus-hegyen a világ legmeredekebb fogaskerekű vasúti pályája található. A Rotair, a világ első forgókabinos felvonója a Titlis-hegyen közlekedik, és több mint 3 ezer méter tengerszint feletti magasságba, a Luzern-Vierwaldstätti-tó régió legmagasabban elhelyezkedő és csodálatos panorámát nyújtó pontjára szállítja fel utasait. A 2012 óta a Stanserhornon közlekedő CabriO® felvonó a világ első kétszintes, nyitott tetejű függővasútja, a Bürgenstock-hegyére közlekedő Hammetschwand lift pedig Európa legmagasabban elhelyezkedő, szabadon álló kültéri liftje.

Rigi-hegy, Rigi Panorama Trail (7 km; 2 óra)

Turnert annyira elbűvölte a Rigi, hogy 1842-ben három különböző fényben festette meg a hegyet, hogy tükrözze annak változó hangulatát. A fjordszerű Luzerni-tó fölé magasodó, 1797 m magas csúcs ma is varázslatos, különösen, ha a napfelkelte vagy a naplemente rózsaszínű pírjában látjuk. Tiszta időben egészen a Titlis-hegyig, a gleccserekkel borított Jungfrau-Alpokig és a Zugi-tóig ellátni.

A régi Scheidegg vasútvonal árnyékában haladó széles ösvényen haladva ez a kerekesszékkel és babakocsival is járható gerincút a Rigi Firsttől a Rigi Scheideggig gyönyörűen tárja elénk a környező tavakat, tehénlegelőket és hegyeket, és útközben rengeteg lehetőség nyílik piknikezésre vagy grillezésre. Egyes szakaszok meredekek a kerekesszékkel közlekedők számára (jó fékekre lesz szükségük), de lehetőség van az útvonal lerövidítésére is.

Grosser Mythen hegyi vendéglő a hegycsúcs éhes meghódítói számára

A Schwyz „házi hegyén”, a Grosser Mythen hegycsúcson 1899 méter tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő – Ibergereggből hegyi, illetve túraútvonalakon keresztül jó 3 óra alatt, illetve függővasúttal Brunniból Holzeggbe, és onnan 1,5 órás sétával megközelíthető – étterem májustól novemberig 8 és 18 óra között tart nyitva (szép időben), és tökéletes körpanorámát nyújt a környező vidékre.

A Titlis sziklaösvény, Európa legmagasabban elhelyezkedő függőhídja

A 3041 méter magasban elhelyezkedő és egy 500 méteres szakadék felett átívelő hídon átkelőknek 150 szívdobogtató lépésben lehet részük. A hídhoz egy 140 méter hosszú föld alatti alagúton át vezet az út a Titlisen közlekedő felvonó felső állomásától egészen a déli falon található kilátóhoz, amelyet összeköt a gleccser ülőliftes Ice-Flyer felvonójának felső állomásával. Az alig egy méter széles hídszerkezetről lélegzetelállító kilátás nyílik a Titlis déli falának 500 méteres szakadékába.

Pilatus-hegy

125 éve közlekedik a Pilatus-hegyen a világ legmeredekebb pályájú vasútja. A Luzern házi hegyének is nevezhető 2132 méter magas Pilatus csodálatos kilátást nyújt a Vierwaldstätti-tóra és az Alpok 73 hegycsúcsára, és ugyanez elmondható a Luzern-Vierwaldstätti-tó régió sok más pontjáról is – helyenként gasztronómiai élvezetekkel körítve.

A Pilatus-vasút 1889. június 4-én, akkor még gőzzel hajtva, indult első útjára. A vasúti pálya 400 nap alatt készül el 600 ember munkájának eredményeként. A világ mai napig legmeredekebb fogaskerekű-pályája egy mérnöki remekmű. Megépítésekor egyedülállónak számított, ma, a 21. században pedig autentikus és topmodern egyszerre, az eltelt 125 évben ugyanis nem szűnt meg forogni az idő (fogas)kereke sem. A Pilatus Kulm Hotel, amely 120 éves jubileuma alkalmából 2010-ben teljes körű felújításon esett át, Svájc egyik legszebb műemlékvédelem alatt álló szállodája. Közép-Svájc egyik gyöngyszeme csupa látnivalót kínál családoknak, ínyenceknek és minden „távolbalátónak”.

Raiffeisen Skywalk függőhíd Sattel-Hochstuckliban

A Sattel felett elhelyezkedő, a svájci Elő-Alpok részét képező Sattel-Hochstuckli túraterepen található a 374 méteres „Raiffeisen Skywalk“, amely Európa leghosszabb gyalogos függőhídja. A híd – amelyre a Mostelbergen, közvetlenül a Stuckli Rondo felvonó hegyi állomásánál lehet feljutni – a Lauitobel vadregényes völgye felett, helyenként 58 méteres magasságban húzódik végig, és csodálatos panorámát nyújt az Ägeri-völgyre és annak idillikus környezetben elterülő tavára.

Vacsora kilátással

A luzerni Art Deco Hotel Montana terasza gasztronómiai és esztétikai élvezeteket kínál egyszerre. Az időjárástól függetlenül 15 GaultMillau ponttal büszkélkedő étterem vendégei tavasztól őszig, illetve – az időjárás függvényében – az enyhébb téli napokon is élvezhetik a szálloda teraszáról a környező hegyekre, a Vierwaldstätti-tóra és Luzernre nyíló lélegzetelállító kilátást.

Naplemente a Vierwaldstätti-tavon

A Vierwaldstätti-tavon minden évszakban nagyszerű élményt jelent a hajókázás. Egy kicsivel talán mégis különlegesebb élményben lehet részük azoknak, aki az „Unterwalden“ gőzösről csodálják meg a naplementét, és a 3 órás út során 3 fogásos menüt fogyasztanak el a tó kellős közepén, a lenyugvó nap fénye és a csodálatos természeti környezet látványa mellett.

Mutschli sajt, mézes sütemények és almapálinka

Az ínyencek tudják, hogy a Svájc szívében található régió nemcsak a Mutschli és Sbrinz névre hallgató sajtjairól híres, hanem cukrászdáiban és pékségeiben kínált édes kísértéseiről is. A Luzern-Vierwaldstätti-tó régió kulináris sokszínűségét a hagyományokat hűen ápoló üzemek mellett helyi anekdoták is őrzik. A finomságok gyártói gyakran betekintést engednek gyártási folyamatiakba, és esetenként eredeti receptjeiket is megosztják az érdeklődőkkel. Az eredetileg az Einsiedelen át vezető Szent Jakab zarándokút résztvevői számára készített mézes süteményhez, a „Schafbock“-hoz és a mézes-mogyorós tésztából készülő mandulás „Surseer Honiggans“ süteményhez az évszázadok során összegyűlt számos érdekes történet kapcsolódik. A helyiek azonban nemcsak süteményeikhez használnak fel édes gyümölcsöket, hanem például az almából készülő „Bätziwasser“ elnevezésű pálinkához is, amelyet több mint 100 éve főznek itt, és amely a számos más finomsággal egyetemben hivatalosan is Svájc gasztronómiai örökségéhez tartozik.



Tartomány:Lucerne
Település:Luzern
GPS: 47° 3′ 0.60552″, 8° 18′ 33.50592″
Honlap: http://www.luzern.com

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward