Már Júlia szobra sem az igazi!

2014. március 4.

print Hetedhétország.hu

Már Júlia szobra sem az igazi!

Shakespeare hősnőjének veronai bronzszobra nehezen viseli a rajongó szerelmesek tapogatását, a városvezetés ezért egy Júlia-másolatot állít a helyére.





Júlia bronzszobrát 1972-ben állították fel annak a háznak az udvarán, amelyben a feltételezések szerint a Capuletek laktak. Történészek szerint azonban a házat semmi sem kapcsolja a Shakespeare szerelmi drámájához. Ráadásul az erkélyt a 17. században építették hozzá a házhoz, ellenben a költő 1591 és 1595 közt írta meg a történetet. Az egyetlen kapcsolat, hogy a ház feltehetőleg valamikor Cappello család birtokában állt – akik a Capulet-ek modelljei voltak.

Ennek ellenére a Casa de Giulietta ma Verona egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, közel negyed millióan zarándokolnak el évente megnézni a híres balkont, ahol Júlia állítólag fogadta Rómeó bókjait.

Fájl: Juliet Statue.JPG

(c) wikipedia/Mike Smith

Egy hagyomány szerint szerencsét hoz, ha valaki megsimogatja Júlia szobrának jobb mellét, ezért a szobor mellei, illetve jobb karja teljesen elkopott. Verona városának így nem maradt más választása, mint múzeumba vinni a szobrot, a helyére pedig egy másolatot állítani fel.





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play