Hatalmas Banksy-kiállítás nyílt Rómában

2016. május 24.

print

Hatalmas Banksy-kiállítás nyílt Rómában

Minden idők egyik legátfogóbb kiállítása nyílt Rómában a világ leghíresebb és legmagasabb árfolyamon jegyzett utcaművésze, a csak művésznevén ismert Banksy műveiből.





Minden idők egyik legátfogóbb kiállítása nyílt Rómában a világ leghíresebb és legmagasabb árfolyamon jegyzett utcaművésze, a csak művésznevén ismert Banksy műveiből.

A belvárosi Cipolla-palotában mintegy 150 alkotást gyűjtöttek egybe a névtelenségbe burkolózó brit művésztől a világ magángyűjteményeiből, köztük a Banksy-művek első számú vásárlójától, a londoni Andipa galériától.

 

A Háború, kapitalizmus és szabadság című tárlaton eredeti utcai falfestmények, nyomatok, szobrok, és egyéb ritka, korábban soha ki nem állított tárgyak tekinthetők meg szeptember 4-ig. Olasz sajtóértesülések szerint a Cipolla-palotában működő múzeum, a Fondazione Roma Arte-Musei egymillió eurót (315 millió forint) költött a maga nemében páratlan kiállításra.

Bár Banksy eredményesen titkolja kilétét, azt feltételezik róla, hogy 1974-ben született az angliai Bristolban, első kiállítását is ebben a városban tartották 2000-ben. Főleg szatirikus és társadalomkritikai műveket alkot. Egyes művei dollárszázezrekért kelnek el.

Banksy egyetlen ismert olaszországi művét, a nápolyi pisztolyos Madonnát nemrég édelmező üveglappal fedték le. A titokzatos graffitiművész "Madonna pisztollyal" című utcaművészeti alkotása a Szűzanyát ábrázolja pisztollyal a glóriájában. Feltételezések szerint ez egy allegória, amely a nápolyiaknak a katolikus valláshoz való ragaszkodására, valamint a maffia erős helyi jelenlétére utal.


MÉG TÖBB BANSKY:

Védik Nápoly leghíresebb graffitijét






Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play