» Olaszország

» Olaszország » Lazio


Értékeld Te is:

A Rómától húsz kilométerre fekszik Castel Gandolfo pápai palotái, ahol a pápák 400 éve a nyarakat töltötték. Ferenc pápa 2016 októberében múzeumnak ajánlotta fel az Albanói-tó (Lago di Albano) partján található Castel Gandolfó-i nyári rezidenciáját.


Pápai Nyári Rezidencia 

Castel Gandolfo pápai palotáinak kapui sokáig zárva voltak a látogatók előtt. A Rómától húsz kilométerre délre levő palotaegyüttes a 17. század első felétől szolgált az egyházfők nyári rezidenciájaként egészen 2013-ig. Ekkor Ferenc pápa akaratából megnyitották a pápai palota kertjeit és az Albanói tóra néző épületek is láthatóak, kivéve azt a lakosztályt, ahol nyáron XVI. Benedek nyugalmazott pápa töltötte pihenését.

A palota 2016 őszén múzeummá avanzsált, így a hétköznapi ember számára is láthatóvá vált az az épület - a hozzá tartozó hatalmas kerttel, - amely eddig csak a pápákat illette meg. 

A látogatók betekintést nyerhetnek a pápák életének zárt világába, láthatják például azt az ágyat, ahol XII. Pius pápa és VI. Pál is meghalt, de ebben az ágyban lábadozott II. János Pál is az 1981-ben ellene elkövetett merénylet után. A paloták termeiben a turisták többek között láthatják IX. Piusz Castel Gandolfóban őrzött hordozható trónusát is. Megtekinthető a könyvtár és az iroda, ahol az egyházfők nyaranta vendégeiket fogadták.

2017 nyarától az Albanói tóra néző épületek is láthatók, kivéve azt a lakosztályt, ahol az utóbbi három nyáron XVI. Benedek nyugalmazott pápa töltötte pihenését.

A második világháborúban 12.000 embernek nyújtott menedéket, akik a legvéresebb csaták elől menekültek ide. Az elszállásoltak között terhes nők is voltak, az időszakban több mint 40 nő adott életet gyermekének a pápa ágyában, őket ezért a „pápa gyermekeinek” is nevezik.

1820-ban itt készítették el az első "postaládát", egy falba vágott nyílást.

A palota kertjét már 2014-ben megnyitották a látogatók előtt, amire azért volt szükség, mert a város gazdasága megsínylette, hogy Ferenc pápa úgy döntött, inkább Rómában marad. Ezzel próbálták mégis ide csalogatni a turistákat.

A Castel Gandolfó-i pápai paloták a Castelli Romani térség idilli táján épültek, mintegy 55 hektáros területen. Az ötvenöt hektáros pápai kertet a legszebb itáliai parkok között tartják számon. A területen gyümölcsös, olajfa ültetvény, zöldségkert és tehénfarm is található: ezek termékeit egyenesen a Vatikánba szállítják.

A magnóliák kertje, a rózsák, a gyógyfüvek ösvénye, a tündérrózsák és a magyaltölgyek kertje mellett a Castel Gandolfó-i kertekben találhatók az 1. században uralkodó Domitianus császár ókori föld alatti folyosórendszerének nagyszerű, vadregényes romjai is. A 3. században uralkodó Diocletianus császár egykori palotáinak romjai is láthatók, valamint a Castel Gandolfo-i pápai tulajdonon áll a világ egyik legnagyobb csillagvizsgálója is.

A Castel Gandolfó-i kertekből lélegzetelállító kilátás nyílik a környező dombos tájra és az Albanói-tóra. 

Belépő:

A Pápai Nyári Rezidencia Castel Gandolfóban látogatható, és a belépőjegy ára függ attól, hogy melyik területekre szeretne belépni a látogató. A legfrissebb információk szerint a belépőjegyek árai a következők:

  • Teljes belépőjegy (Apostoli Palota, Barberini Kertek és Villa Cybo kertje): 15 euró
  • Apostoli palota 11 euró / kedvezményes 5 euró
  • Barberini Kertek: 8 euró
  • Villa Cybo kertje: 8 euró

A belépőjegyek árai változhatnak, ezért ajánlott az előzetes információkért és a jegyek megvásárlásáért a hivatalos honlapot vagy a helyszínen található jegypénztárat megkeresni. Továbbá, érdemes felkészülni arra, hogy a látogatók száma korlátozott lehet, és előzetes foglalás is szükséges lehet a látogatáshoz.

A Vatikáni Múzeumban olyan speciális jegy is vásárolható, amellyel a Sixtus-kápolna mellett a Castel Gandolfó-i palota is látogatható.



Tartomány:Lazio
Cím:Castel Gandolfo
GPS: 41° 44′ 58.59924″, 12° 38′ 56.74049″
Honlap: https://borghipiubelliditalia.it/

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward