» Olaszország

» Olaszország » Lazio


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Nemi-tó mélyén fekszik Caligula császár "partihajója".


Caligula császár kétezer éves „partihajója” a régészek feltételezése szerint a dél-olaszországi Nemi-tó mélyén fekszik. A hagyomány szerint a hajót az ókori Róma egyik leghírhedtebb uralkodója vad orgiák megrendezésére használta.  

Az ókori Róma harmadik császára, Caligula rövid uralkodása (i.sz. 34-41) az ókor egyik legvéresebb rémuralmaként vonult be a történelembe.

Caligula fiatalkorát hadvezér édesapja Rajna menti táborában töltötte, ahol maga is mini egyenruhát öltve készült a felnőtt kor megpróbáltatásaira. A katonák kisméretű csizmájáról (caliga) nevezték el Caligulának, vagyis Csizmácskának. Császárként vérszomjas gyilkosságairól, hedonista hajlamairól, megzabolázhatatlan egójáról és őrült ötleteiről vált ismertté. 

A kutatók úgy vélik, a merénylet áldozatává vált császár hajóját halála után szándékosan süllyesztették el, hogy eltüntessék költekező és züllött életmódja egyik legfőbb bizonyítékát. A közel három évtizeddel Caligula halála után született neves történetíró, Suetonius leírásából tudjuk, hogy a hajó nagyjából hogy nézhetett ki. Leírása szerint

„tíz evezősoros hajókat csináltatott, tatjukat drágakővel rakatta ki, szivárványszínű vitorlák feszültek rajtuk, tágas belsejükben meleg fürdőmedencék, csarnokok, ebédlőtermek sorakoztak, de még szőlőtőkék és gyümölcsfák számára is volt hely bőven: a kora délutáni óráktól kezdve itt tanyázott Caius, és zeneszóval, kartánc-kísérettel járta be hajóin Campania partvidékét.” 

Fájl: Nemi gelo4.jpg

Caligula rekonstruált hajója (c) wikipedia

A régészek egy 71 és egy 73 méter hosszú, Caligulának tulajdonított hajót már találtak a tóban az 1920-30-as években. A hajót azután találták meg, hogy Mussolini utasítására lecsökkentették a vulkanikus tó vízszintjét. A két hajó felszereltsége ámulatba ejtette a kutatókat, mivel az elefántcsont- és gyémántintarziás, színes mozaikpadlókkal kidekorált luxushajók a kor legmodernebb berendezéseivel voltak felszerelve, többek között talajfűtéssel, szivattyúval, dugattyús pumpákkal és mozgótengelyű horgonnyal. A hajókat egy, a tó melletti múzeumban őrizték, egészen addig, míg a második világháborúban egy tűzvész el nem pusztított azokat, ám a hajók egyes részei még ma is megcsodálhatók a római Museo Nazionale Romanóban.

A jó állapotban megmaradt hajókat a tó partján felépített múzeumban helyezték el. Több mint nyolcvan év után ismét Olaszországban látható az az ókori mozaikpadló, amely egykor Calligula császár hajóját díszítette, majd a második világháborúban nyoma veszett.

A Nemi-tó Rómától 30-km-re délre fekszik.



Tartomány:Lazio
Cím:Lago di Nemi
GPS: 41° 42′ 47.94642″, 12° 42′ 11.07659″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward