» Olaszország

» Olaszország » Toscana » Toszkána

Fabbriche di Careggine - szellemváros Toszkánában


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Az olaszországi Fabricche di Careggine a világ egyik leghíresebb szellemfalvaként vált ismertté.


Fabricche di Careggine története az 1300-as évekig nyúlik vissza, ekkor érkeztek brescai kovácsok a területre, hogy egy vasöntödét nyissanak.

Az 1800-as évek elején bezárt a helyi vasmű, és a korábbi jólétnek vége lett, az emberek pedig a mezőgazdaságban kezdtek el dolgozni.

A 20. század legelején a gazdaság hirtelen fellendült a közelben nyíló márványbányáknak köszönhetően, ekkor az Edron-folyón vízerőművet is építettek. Sokan a bányákban vállaltak munkát.

1941-ben az Edron-folyónál épített erőművek működését segítő duzzasztógát építését kezdték el. 1947 és 1953 között elkészült a 92 méter magas, 32 millió köbméter víz megtartására képes gát. Ennek az ára a völgy és egyben Fabbriche di Careggine elöntése volt. A 146 lakosnak el kellett hagynia a települést.

A mesterségesen kialakított Vagli-tó vizét kb. tízévente egyszer leengedik tisztítás céljából, ilyenkor újra előbukkan a középkori falu a megüresedett kőházakkal, de a temető és a San Teodoro templom is láthatóvá válik. Ez történt 1958-ban, 1974-ben, 1983-ban és utoljára 1994-ben, akkor nagyjából egymillió turista járta be az elsüllyesztett falu utcácskáit.

Legközelebb 2023-ban engedik le a vizet, válnak láthatóvá a romok.



Tartomány:Toscana
Cím:Careggine
GPS: 44° 7′ 11.8164″, 10° 19′ 31.4256″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward