Berlini Fal

A berlini fal a Nyugat-Berlint körülvevő határépítmény volt Kelet-Berlin és az NDK területén. Az 1961-től 1989-ig álló fal a hidegháború alatt a kettéosztott Berlin, Európa megosztottsága és az elnyomás egyik fő szimbólumává vált.

1961. augusztus 13-án kezdték el építeni a berlini falat, amely 1989. november 9-én omlott le. A fal teljesen körülvette Nyugat-Berlint, teljes hossza 155 km volt.

A kelet-német hatóságok 1989. november 9-én jelentették be, hogy a határ azonnali hatállyal megnyílik, aminek következtében a város keleti és nyugati felét elválasztó fal végleg ledőlt. Így ez a nap lett a jelképe annak, hogy Európa megosztottsága véget ért.

Megbékélés kápolna az egykori határsávban - a keleti és nyugati szektor közötti, elaknásított földsávban - épült. A keletnémet határrendőrség 1985-ben felrobbantotta.

A határőrizeti rendszert az NDK-ból az NSZK-ba, és így Nyugat-Berlinbe is irányuló menekülthullám miatt építették fel. A két Németország megalapításától, 1949-től a fal felépítéséig nagyjából 3 millióan menekültek az NDK-ból Nyugatra, a legtöbben Nyugat-Berlinen keresztül, mert a nagyvárosban szinte egyáltalán nem volt ellenőrzés a keleti és a nyugati szektorok határán.

A fal 1989. november 9-ig osztotta ketté a várost és képletesen egész Európát. A 156 kilométer hosszú határőrizeti rendszeren 28 év alatt mintegy ötezren jutottak át Nyugat-Berlinbe. Több ezer embert elfogtak szökés közben, és - a fal történetét kutató közalapítvány (Stiftung Berliner Mauer) adatai szerint - 138-an életüket vesztették. Az áldozatok többségét lelőtték a keletnémet határrendőrök, mások vízbe fúltak, és voltak, akik a sikertelen szökés után a börtönben öngyilkosságot követtek el.