» Olaszország

» Olaszország » Veneto » Padova


Értékeld Te is:

A padovai Scrovegni-kápolna Giotto legépebben fennmaradt műve, művészi színvonala alapján pedig ismert életművének, és a korszak festészetének talán legkiemelkedőbb emléke. A Giotto által 1305-ben befejezett freskóciklus Jézus életének negyven jelenetét ábrázolja.


A Scrovegni-kápolna egyszerű kis téglaépület, amely Enrico Scrovegni megbízásából épült. Scrovegni a kápolnabelső megfestésére Giottót kérte fel.

Giotto di Bondone (1266-1337) festő és építész, mikor megérkezett Páduába, már Itália leghíresebb festőjének számított, miután olyan alkotásokat hagyott maga után, mint az Assisi Szent Ferenc Bazilikában megalkotott Szent Ferenc élete vagy a Rómában végzett munkái. Az itt látható freskósorozat arról tanúskodik, hogy ekkor érte el művészete csúcspontját.

A téglaépület belső terének teljes felületét beborítják a falképek. A freskóciklus és az épület tere között olyan nagyfokú összhang mutatható ki, hogy a kutatók feltételezése szerint maga a kápolna tervei is a festőtől származnak. Ez a feltevés azért valószínű, mert Giotto élete végén, Firenzében is teljesített jelentős építészi feladatot: neki lehet tulajdonítani a dóm monumentális harangtornyának, a campanilének a terveit.

Giotto valószínűleg 1303 és 1306 között készítette el művét, és a freskók stílusának egysége alapján, A nagyszabású ciklus Mária és Jézus életét mutatja be, Mária szüleinek, Annának és Joachimnak a történetétől kezdve, Mária és Jézus gyermekségén át, egészen a Passióig.

Enrico Scrovegni Padova egyik leggazdagabb patríciusa volt. Apja, Rinaldo olyannyira ismert bankár, a kor fogalmai szerint uzsorás volt, hogy Dante is megemlékezett róla az Isteni színjátékban, a pokol hetedik körébe helyezve őt. Enrico elhatározását, a palotája melletti telken felépítendő magánkápolna megalkotását minden bizonnyal apja rossz hírének elhomályosítása, és az egyházi átok miatti vezeklése motiválta. Az egyik freskón maga, Enrico Scrovegni is látható, amint a kápolna makettjét kezében tartva, művét felajánlja Szűz Máriának.

Belépő 2022: 14 euró



Tartomány:Veneto
Település:Padova
Cím:Cappella degli Scrovegni
GPS: 45° 24′ 42.71886″, 11° 52′ 46.26354″
Honlap: http://www.cappelladegliscrovegni.it

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward