» Olaszország

» Olaszország » Piemonte


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Mérete miatt a 18. és 19. század között emelt erődöt nagy piemonti falnak is nevezik. Európa legnagyobb erődje.


A Torinótól hetven kilométerre nyugatra, az olasz Alpok Chisone-völgyét őrző gerincére épült erődrendszer nem véletlenül kapta az „alpesi nagy fal” becenevet.

A komplexum három fő (San Carlo, Tre Denti, Delle Valli) és több kisebb erődítményét összekötő alagútban húzódik Európa leghosszabb fedett lépcsősora, amely összesen 3996 fokból áll, két méter vastagságú falak védik, és a két vége közötti szintkülönbség 635 méter. A lövészablakokban bővelkedő alagúttal párhuzamosan fut egy nyitott, 2500 fokot számláló lépcsősor is, amelyről mesébe illő kilátás nyílik a környező hegyekre és falvakra.

A csaknem 3000 méter hosszú erődrendszert, amelyben a bástyák, katonai barakkok, sáncok és lőportárak mellett egy kormányzói kastély, egy felvonulási tér és egy templom is helyet kapott, Ignazio Bertola építész tervezte II. Viktor Amadé szárd-piemonti király megrendelésére. Az építési munkálatok 1728 tavaszán, maga Bertola irányításával kezdődtek meg, és egészen 1850-ig tartottak. A kolosszális erőd azonban nemcsak idegen inváziókkal szembeni védelmi szerepet töltött be, hanem magas rangú politikai rabok és hadifoglyok fegyházaként szolgált. 

A második világháború után az erődrendszer épületeit kifosztották, és az egykor ágyúdörgéstől és puskaropogástól hangos védőbástya az idő vasfogának áldozatává vált.

Az, hogy végül nem lett az enyészeté, a helyi lakosok összefogásából megalakult Associazione Progetto San Carlo Onlus egyesületnek köszönhető, amely az 1990-es években nekilátott az erőd helyreállításának. A Forte di Fenestrelle eddig felújított épületei – melyek egy múzeumnak, időszakos kiállításoknak, koncerteknek és sporteseményeknek is otthont adnak – télen-nyáron nyitva állnak a látogatók előtt.



Tartomány:Piemonte
Cím:Forte di Fenestrelle
GPS: 45° 1′ 46.31448″, 7° 3′ 40.21567″
Honlap: https://www.fortedifenestrelle.it/le-visite/

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward